Still the Music Challenge. :)
Korhatár: -
A kőből épített falak szinte az égig értek, keskeny, lőrésszerű ablakain minimális fény jutott be a terembe, ahol mindenféle harcosok foglaltak helyet. A hosszú, fehér terítős asztalok csak úgy roskadoztak a finomabbnál finomabb falatoktól, az édes bor és a keserű sörital váltakozva folytak le a vendégsereg csillapíthatatlan-szomjúságú torkán. A pirospozsgás arcok látványa, az ittas hörgések és a jókedvű kacajok feltörése örömmel töltötte el a Királyt, aki jómaga a magaslaton ült, felesége és a Hercegnő társaságában. Mindenki élvezte a lakomát, melyet a sikeres hadjárat megünneplésére rendezett meg Őfelsége.
Ám a vigadalom hangulata három ifjút nem tudott magával ragadni. A Nap hercege, Jimin szinte a legmagasabb pozíciójú hadvezérek között foglalt helyet. Bársony felsője élénk narancsszínben pompázott, akárcsak bal szeme. Apró, finom kezei az asztalon pihentek, egy karéj kenyeret áztatott épp a forró levesbe, melynek gőze kellemes illattal borította be a környezetét. Tekintete a tömegen cikázott, remélve, nem csak neki esik nehezére jól érezni magát. Hisz mi oka lett volna rá? Seregük megtépázva ért haza, nem kevés ártatlan civil falu esett a csaták áldozatául.
Lemondó sóhaj hagyta el húsos ajkait, amikor öt hosszú ujj csúszott széles vállaira. Fejét megemelve találkozott tekintete a Szél hercegével. Szinte tejfehér jobb szeme, mondhatni világított fekete tincsei mögül, gyermeki mosolya egy pillanatra megnyugvást hozott Jimin elméjére.
- Gyere, Taehyung már vár minket. - Súgta halkan a Nap herceg fülébe, majd egy kacsintást intézve felé már ki is egyenesedett, hogy sietős léptekkel érje utol a Tengerek hercegét, ki a vaskos faajtó mögül kukkantott vissza két társára. Indigókék szeme a terem másik végéből is könnyen észlelhető volt.
A három ifjú bakancsának dübögése fülsüketítő hangossággal csapódott vissza a szűk folyosók kőfalairól, lendületük szelére a felaggatott fáklyák nyugodt lángjai táncra perdültek, a lelógó faliszőnyegek gyenge üdvözlésképpen hullámoztak meg az előttük elrohanó hercegek után. Jungkook futott legelöl, nevetve nézett hátra társaira. Mindig is fürge harcos hírében állt.
- A Szél uraként könnyű! - Harsogta hátul Taehyung, kinek hosszú lábai nem igazán bírták ezt a tempót. Jimin ajkaira egy széles vigyor ült ki, amikor az előtte rohanó fiatal válaszképp csak elrugaszkodott a földtől, majd energiáját összesítve el is suhant a hosszú folyosó végébe. - Repülni tud, de a vízben megfulladna... - Forgatta szemét a Tengerek hercege, majd beérve a narancsszemű mellé siettek tovább.
Nem telt bele egy percbe se, kiértek a szabad levegőre, a vár mögött láttak napvilágot. A szirt, melyre az erődítményt építették lassan véget ért, kinyúlt a háborgó tenger felé. Jungkook már ott ült, lábait a végeláthatatlan mélységbe eresztve.
- Mi ez a felfordulás megint? Nem lehet egy nyugodt napom se? - Túrt idegesen borzas hajába a kékszemű, míg erőltetett lépteivel az ülő fiú mellé nem ért. - Csend legyen! - Nyújtotta kezét a tenger felé, ujjait lassan egy pontba húzva össze. A víztömeg ekkor alábbhagyott gomolygásából, csendesen nyúltak el a habos hullámok, hirtelen csend született körülöttük. - Jimin, csatlakozz! - Fordult hátra az eddig némán ámuló herceghez. Pontosan tudta, milyen ereje van Taehyungnak, de megcsodálni még sose volt alkalma. Lábai megindultak, majd kiérve a szirt szélére foglalt helyet társai mellett.
- Ezt a kellemes időt neked köszönhetjük, ugye? - Pillantott az érkezőre Jungkook, haját kisöpörve szemeiből.
- Ki másnak? - Mosolyodott el a kérdezett, tekintetét a Napra emelve. - A Király kedvére akartam tenni. Tudom, mennyire szeret a langyos sugarakban fürdőzni. - Sóhajtott fel, elfeküdve a lágy gyepen.
Ajkaikat ezután nem igen hagyta el hang, mélyreható pillantásaikból és testük finom rezdüléseiből éppen eleget értettek meg a másik ki nem mondott szavaiból. Jól tudták, hogy egyikük sem a csatatérre született. Nem szerettek agresszívnak lenni, ellenükre voltak a fegyverek és egyszerűen gyűlöltek ölni. Ám a sorsuk az, hogy a Királyt szolgálják képességeikkel és erejükkel.
- Lennék a Tenger, melyben a hajó és legénysége bátran bízhatna, általam eljuthatnának oda, ahová még gondolni se merték volna. - Taehyung halk szavai süvítettek át a halálos csenden, mely rájuk telepedett.
- Lennék a Szél, mely az árbócon lengő vitorlákba kapva repítené az embereket túl a határokon, valami új, valami jobb felé. - Jungkook előre hajolva nézett a távolba.
- Lennék a Nap, melynek fénye mindig erőt adna a népnek, támaszt nyújtana a nehéz időkben és reményt hozna, a viharos idők után. - Jimin hideg ujjaira húzta felsőjét, úgy tette társai kezére sajátjait.
Ám mint mindig, eljön az este, amikor is a három herceg egybeforr; a viharos légmozgás felülkerekedik a másik kettőn, az égővörös égitestet szép lassan a hideg habokba fojtja. Addig nyomja le társát, míg azt teljesen el nem nyeli a tenger. Dolga végeztével a szél is megpihen, elnyúlva a víztükör felszínén köszönti az égre emelkedő Holdat, majd fordulva egyet merül el, hogy a sötét éjszakát a biztonságot nyújtó mélységben tölthesse...


Huu, nekem ez nagyon tetszett!!!! Oda meg vissza vagyok az ilyen témákért, amikor az elemekkel, természettel kapcsolatos csodák kerülnek feldolgozásra valamilyen módon, és ez is iylen volt, plusz még egy herceges környezetbe is tetted, amit szintén nagyon szeretek, szóval nagyon élveztem olvasni! És külön köszönet, hogy nem csúfítottál bele a Taekookba. xDD És irigy is vagyok kicsit, amiért nem nekem jutott előbb eszembe hasonló ötlet erre a dalra ;;;;
VálaszTörlésNagyon kifinomultan írtad ezt meg, ahogyan a korszakhoz is illik, tetszett, hogy a természeti tulajdonságok az erejükben és a külsőjükbe, a szemükben megjelent a fiúknál. És Kook repülni is tud! Tényleg nagyon tetszett a történet, kár, hogy ilyen kis rövidke lett. És a végén, amikor a Hold mindhármukat lenyomja, az a kép is annyira szép is és olyan erős is volt egyszerre. Nem is tudom mit mondjak még a történetre, eddig ez tetszik a legjobban tőled!
Volt néhány hibácska, amit kiírtam. +jó maga" - egybe
" jobb szeme mondhatni"- mondhatni elé vessző
"erődítményt építették lassan véget ér" - építették után vessző
Első két mondatban "csak" szóismétlés, az első el is hagyható szerintem.
"testeik" - testük az magyarosabb lenne, szerintem így nem is helyes, hogy testeik.
Ennyi észrevételem volt, nekem nagyon tetszett ez a történet, örülök, hogy ilyen hamar olvashattam! Várom a következő írásodat is!
És boldog karácsonyt! ^^
Ui. Naaaaagyon tetszik a blogod, szép lett, a képek is oldalt uw, a színt is imádom, nagyon kis tiszta és csinos, meglátod, ez a legjobb sablon haha. :D
Jaj, eszembe jutott egy apróság, amit még akartam mondani. Ugye voltak tulajdonságok, amiket a fiúk az általuk uralt dologtól kölcsönöztek, pl Kooknak a repülés, a gyorsaság, Taenk a nyugalom, Jimin meg tudott az időjárásra befolyással lenni. A végén vele kapcsolatban említetted, mikor egymásra tették a kezüket, hogy az övé hideg volt. Itt elgondolkodtam, hogy miért húzta rá a kezére a ruhája ujját, és miért hideg, ha ő a Nap erejével bír? Miért nem meleg, mint Jacob, vagy 40 fokos testhővel. XD És azért húzta volna a kezére az anyagot, hogy ne égesse meg őket, vagy nem tudom. XD Itt szerintem jobban illett volna Jiminhez a testhő melegsége is, ha ő a Nap hercege.
TörlésÉs mondtam, hogy milyen szép ez a blog, még ennél is szebb lenne külsőleg, ha sorkizárt lenne a szöveg, de ez csak az én kis tikkem, ha neked így tetszik, akkor hagyd így. XD
Mégegyszer köszönöm, hogy olvashattam! :3
Hellobello, köszönöm a véleményed! ^^
TörlésMár régóta akartam valami hasonló sztorit írni, aztán mivel a dalban mindhárom "elem" említésre került, mondom most jött el az én időm! xD
Amennyire tudtam, próbáltam kicsit finomabban fogalmazni, hogy azért bele illeszkedjen a korba.
Pedig én hatttttalmas JiKook shipper voltam xD nekem Jungkookos kardigánom volt, akkori legjobb barátnőmnek meg Jimines :DDD De igyekeztem azért itt a TaeKook vonalat fenntartani, ha még barátságilag, akkor is.
Köszi a hibákat, rögtön javítom. Ha másnap átolvastam volna, tuti szemet szúrna, de ha befejezek valamit, nekem azt posztolnom KELL!!! xDDD
A blog kinézete újfent nem az én érdemem, én csak a képecskéket dobtam össze, Vivien a nagy blogger-guru :D
A hideg kézre válaszolva: Az igaz, hogy ők az elemek hercegei, de nem önmaguk azok; Koook irányítja a szelet, de nem Ő a szél, Tae irányítja a vizet de Ő nem tenger, Jimin befolyással van az időjárásra, de Ő nem a Nap. Mind csak azok akartak lenni. Emiatt lehet az, hogy Jimin keze lehűlt, ahogy közeledett az este. (Értékelem az Alkonyatos utalást, régen imádtam xD)
Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, neked is kellemes ünnepeket! ^^
Szia!^^
VálaszTörlésHűha, ezt eszméletlen jól kitaláltad :D Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen módon ragadtad ki a Napot a dalból, nagyon ötletes volt. A szereplőválasztásodnak is nagyon örültem, már csak ezért jó volt elkezdeni olvasni.
Nagyon jó volt az egész bevezetés, a leírás, meg a hangulat tökre átjött. Én amúgy odavagyok ezekért a háborús dolgokért, úgyhogy az elején reménykedtem, hogy itt csatajelenet vagy ilyesmi lesz xdd főleg mikor jöttek a fiúk az elemek erejével, mondom ez olyan jó kis fantasy wow, én akarom tovább xdd aztán közbe mégis olyan kis nyugis lett az egész és ezzel vissza is adta a dal hangulatát, pedig én nem gondoltam volna, hogy fantasy műfaj tud passzolni a zenéhez, de hát mégis :D
Szerintem jól eltaláltad, hogy kire melyik szerepet oszd, annyira passzolt így rájuk az elem, amiknek a hercegei voltak.
A zenéből kiszedett mondatok is nekem nagyon passzoltak ide. És a végén a hercegek egybeforrását is nagyon szépen ábrázoltad :D
Most először nézem amúgy gépről a blogodat és nagyon szép, csak nekem a citromsárga kisüti a szemem és nagyon nehezen olvasható, bár lehet csak a nyomi kis gépem miatt xdd
Ugyan kicsit rövidke lett, de nekem nagyon tetszett, szívesen olvastam volna hosszabb verzióban is, vagy esetleg egy ilyen háborús koncepcióban :D
Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon tetszett!^^
Szia sziaaa. Köszi a véleményed! ^^
TörlésSzerettem is írni, kis nyugis, feszkólevezetés volt. Lassan hozzászokhattok, fantasyban érzem magam igazán otthon, bár a 6-ik körre vissza kéne vennem, nem mindig ugyanazt az oldalam kéne mutatnom xD
A háború téma nekem bonyolult, nem hinném, hogy érthetően tudnám leírni a sztorit, de ki tudja, mit hoz a jövő...
Én szerelmes vagyok a blog kinézetébe, a fekete-fehér-sárga kombó nekem a szívem csücske:D
Valamikor esküszöm megpróbálok terjedelmesebbet írni, de sose jön össze:(
Örülök, hogy tetszett! ^^
Szia! ^^
VálaszTörlésJuuj, nagyon tetszett ez az ötleted! :D Kicsit sajnáltam is, hogy nem lett hosszabban kifejtve, szívesen olvastam volna még tovább is, de ugyanakkor annyira tetszett a zárása, hogy teljesen megbékéltem a hosszával, haha :D Olyan jó kis vers szerű üteme volt a "lennék a..." soroknak, tök ütemre lehet olvasni, plusz annyira szépek is voltak, mint egy vers :D
"- Gyere, Taehyung már vár minket. - Súgta halkan..." Itt szerintem a minket után nem kell pont, és utána a súgta is kisbetű, mert cselekvés, de én annyira reflexből használom ezeket, hogy amúgy nem is értek hozzá, így nem mernék rá áment dobni, tehát ha hülyeséget mondtam, akkor valaki javítson ki. xD Meg asszem erre is ugyanez vonatkozik: "Tudom, mennyire szeret a langyos sugarakban fürdőzni. - Sóhajtott fel, elfeküdve a lágy gyepen." fürdőzni után nincs pont, sóhajtott kisbetű.
Nekem is nagyon tetszett, hogy a külsejükben is megjelent az a természeti jelenség, amit tudtak uralni, annyira imádom, amikor valaki így tud fantasy elemeket használni, hogy lerí a karakterről, hogy mit szimbolizál. :D Én is szeretem amúgy az ilyen herceges, háborús dolgokat, így tökre örültem neki már a legelején, és egyáltalán nem okoztál csalódást. uwu
Lehet már mondtam is az előző körökben, de még mindig nagyon szeretem a szóhasználatod, meg hogy mennyire szépek a tájleírásaid! ;-;
Köszönöm szépen, hogy olvashattam, nekem is nagyon tetszett! uwu Várlak a kövi körben is! ^^ ((Még mindig állam a földön, hogy milyen gyors vagy, én minimum két-három napot szenvedek, mire leülök írni XD))
Haligalii, köszönöm a véleményed! ^^
TörlésIgyekeztem a "lennék a...részeket úgymond egyformára megírni, és ahogy látom, össze is jött :D
Igen, a párbeszédek és a kommentárok nem a barátaim, de a mostani körben már odafigyeltem rájuk... ahogy tudtam xD
A szóhasználatom köszöni, a való életben viszont rosszabb vagyok, mint egy kocsis.
Örülök, hogy tetszett! ^^
Sziaaa
VálaszTörlésHihetetlen, hogy iylen rövid idő alatt ilyen ötleted támad, és meg is tudod írni! Lenyűgöző, de tényleg ._. Nagyon tetszett ez a koncepció, hogy az elemek hercegei voltak, ráadásul még a külsejükben is megjelenítetted, meg az egyik szemükben szín formájában, ami szintén nagyon tetszett. A címben ugye ship név van, és azt hittem, hogy romantikus szálak lesznek, de nem voltak egyáltalán, ugyhogy csak néztem, hogy what xDDD De mindegy, én ennek örülök, mert ez így volt jó.
Az elején annyira illik Jimin személyiségéhez, hogy nem volt boldog, mert azt tartotta szem előtt, hogy mennyi fölösleges áldozat volt, ez annyira rá vall.
Azt nem értettem igazán, hogy ha ekkora nagy erővel rendelkeznek, és ők ezeknek a természetes erőknek a hercegeik és tudják befolyásolni így a dolgokat, hogy akkor miért engedelmeskednek a királynak? Pláne, hogy nem is tetszik nekik ez az egész, akkor miért nem lázadnak fel? xD
Az is tetszett, hogy a végén, ahogy ment le a nap, Jimin betakargatta a kis kezecskéjét :3
Egyébként a végén a sárgával kiemelt hosszú bekezdés, ott azt azt hittem, hogy írói megjegyzés, de aztán rájöttem, hogy ja nem. Meg igazából nekem annyira nem is volt a szín miatt könnyen olvasható, talán ha nem lenne ennyire fehér a háttér, akkor jobban látszódna ez a narancsos sárga. Habár lehet ebben az én képernyőm is ludas, mert rajta van az éjszakai fény xDDDDDDD
Egyébként a párbeszédek kommentelésével ugy látom még mindig nem békültél ki. Azért remélem majd belejössz! :3
Tetszett, örülök, hogy van a csoportban valaki, aki mindig ilyen fantasys dolgokat ír *-* Várom a kövit!
Helohelohelooo, köszönöm a véleményed! ^^
TörlésMióta elkezdtem OS-eket írni, shippneveket használok, még akkor is, ha nincs romantikus kapcsolat köztük (pl volt egy YoonMin ficim anno, ahol Jimin gyerek volt és csak mostohatesók voltak. A shipnévvel egyből látszik, hogy kik a főszereplők, nekem így logikus:) )
Ebben a világban mindenki ural valamit, Ők is csak egyszerű besorozott katonák, a királynak pedig nem lehet nemet mondani.
El is felejtettem amúgy, hogy a dőlt betűs szöveget beszínezi... ha a későbbiekben is zavaró lesz, valahogy átállítom.
Igeeen, mikor olvstam a második körhöz írt kommented, ezt már kiraktam (asszem) így most nem tudtam figyekni rá. De at ötödik körben próbálkoztam vele, majd kivesézhetsz ott is xD
Örülök, hogy tetszett, bár lasssan nekem sok, hogy mindig fantasyt írok... xDD
Hát amúgy ez kész, hogy neked írom le mindig, mennyire nem az én sztilom a fantasy, aztán mindig megcáfolsz engem ezekkel az ötletekkel. Olyan jól eltalaltad, tényleg annyira szépek voltak a leírásaid, meg hogy a fiúkban kulsolegesen is megjelent az erejük, meg olyan szépen szemleltetted irason keresztül ezt a régi időt, amibe repítettel minket. Amúgy egy kicsit olyan magyar népmesés volt nekem, amit imádok, úgyhogy nagyon jó emlékeket idézett fel bennem.
VálaszTörlésHát igen, egy kicsit kiakadtam az elején, mert mínusz egy karakterrel nagyobb lelkesedés lett volna bennem, de amúgy hamar tultettem magam rajta meg reménykedtem, hogy nem fogsz nagy romantikát írni XD és így amúgy nagyon szeretem a barátságukat, jó is volt velük olvasni, Taehyung és Jimin meg nekem olyan soulmate feeling ;;
Imádom, hogy ilyen gyors vagy és köszönöm, hogy olvashattam! ^^
Nem merek JiKookot írni, egy hibát vétenék és szétszednél... xDD
TörlésMagyar népmesék nekem is fordulópont az életemben, mai napig nézem, ha megy a TV-ben :D Tae és Jimin kapcsolatát én is nagyon szeretem, de a Maknae-line így együtt, hármasban a szívem csücske^^
Örülök, hogy tetszett, és remélem azért sikerül a Challenge végére megkedveltetnem a Fantasyt veled, fun egy dolog xD
Huuuh először is, nagyon szeretem a történelmi fantasyt, bár magam nem vagyok jó az írásában, nagyon tetszett a világ apró részlete, amit elénk tártál. Tetszik, hogy hogyan forgattad át a dal elemeit, nagyon szépen illesztetted őket bele a történetedbe.
VálaszTörlésNéhol kicsit kapkodtam a fejem, hogy ki kicsoda és mikor versenyeztek azt sem tudtam hol áll a fejem, de lehet csak túl gyorsan olvastam el a szöveget.
Nagyon szépek a leírások, személy szerint, lelki szemeim előtt nekem a Nap hercege lett a kedvencem (valószínűleg a meleg színek miatt). Oh igen ez is tetszik, hogy egyfajta herceg jelzővel láttad el őket, de csak a képességeikre célozva. Eredeti volt nagyon. Elsőre nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e, de inkább olyan, mint egy mások által kitalált magasztos név és nem a rangjuk, pár sorral később megmondom, megtetszett.
Köszönöm, hogy olvashattam :3
Én sem vagyok profi történelemből, de nagyjábol tudom, mikor mi volt, és szeretem is ezeket az időket újraalkotni. Talán túl sok történelmi dokufilmet néztem anyámmal :D
TörlésIgyekeztem a futásnál tisztán leírni a menetet, de hát a szóismétléseket kikerülve meglehet, kicsit zavaros lett:D
Jimin volt az első, akire a Nap herceg kapcsán gondoltam, szerintem nagyon illik hozzá.
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Szia!
VálaszTörlésOh, hát én miért nem láttam hamarabb a novelládat? Pedig ahogy görgettem az oldalt, volt is egy gondolatom, hogy mintha egyet nem találnék, még jó, hogy Vivi létrehozza a dokokat ><
Nagyon tetszett. Már az, hogy történelmi időkbe vezetted vissza a szálat, azonnal megvette a szívemet, mert szeretem a kosztümös-korhű-történelmi témákat mind filmben, mind könyvben. És az, hogy Szél, Nap és tenger hercegeket kreáltál - na, nagyon tetszett!
Mosolyogtam, mikor a repüléses jelent volt, hogy repülni tud, de a vízben megfulladna :D A vége is nagyon megható volt, szemem előtt láttam a színeket, a jelenetet is, ahogy ott ülnek egymás mellett és sóhajtoznak egy jobb világért. Tovább olvastam a sárga betűs részt, mert azt hittem, hogy megjegyzést tettél közzé, de nem! Oh, hát olyan lelombozó volt olvasni, hogy a végén ilyenek lettek egymással :(
Köszönöm, hogy olvashattam!
Hello, köszönöm a véleményed! ^^
TörlésCsókoltatom a két kezét érte, én is bajban vagyok sokszor a keresgélésben :D
Hát na, egy kis szúrkálódás mindig belefér... A végét pedig nem terveztem lelombozónak, de ha te így értelmezted, legyen ^^
Köszönöm, hogy írtál!
Halii^^
VálaszTörlésAlapból nem szeretem a történelmet mint tantárgy, viszont ilyen királyi korokban annyira szeretek olvasni, olyan szép tájleírásokat lehet beleszőni :D Örültem, hogy vittél bele fantasyt is ráadásul úgy, hogy a különböző elemeket nem csak leírtad, hogy ki minek az ura, hanem a megjelenésükben is látszódott. A legjobban a vége fogott meg, mikor kezdődött a "Lennék a..." rész, hát az valami csoda volt.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Helo, köszönöm véleményed!
TörlésÖrülök, hogy tetszett, a fantasy mindig feldob mindent:D Várlak a kövi körben is ^^
Szia~~ ^^
VálaszTörlésEngem megvettél ezzel a történettel. Nekem nagyon tetszett már az alap ötlet is, de emellett nagyon szépen le is írtad.
Odavagyok a fantasyért főleg, ha történelmi. Történelemből mindig borzalmas voltam, de imádtam a történelmi történeteket.
Jó volt, hogy Nap, Szél és Tenger hercegeket csináltál belőlük.
A "Lennék a..." részt emelném ki, mert ez nagyon megtetszett itt a végén.
Azon továbbra is csak csodálkozom, hogy hogy tudtál ilyen hamar posztolni. Én annyit rágódtam rajta mire végre lett egy értékelhető ötletem.
Sajnálom, hogy csak ilyen rövidkét tudtam írni, de előttem a többiek mindent említettek, papagájt játszani pedig nem szeretek!
Köszönöm, hogy olvashattam! Várom, hogy a mostani körben mivel rukkolsz elő! ^^
Hello, köszönöm a véleményed! ^
TörlésSenki sincs jóban a történelemmel? Én imádtam, 5 rohadt ponton múlt az 5- ös érettségim belőle :D
Ha van ihlet, akkor van ihlet:D a negyedik köört ugye skippeltem, de az ötödik már kint is van :)
Úúú, nagyon jó volt!
VálaszTörlésTetszett, hogy ilyen környezetbe helyezted a srácokat, így még nem olvastam velük minden tudomásom szerint, ráadásul szeretem a történelmi fantasykat, úgyhogy beletaláltál. Azt is imádtam, ahogyan az elemeket használtad fel hozzájuk külön-külön, ezzel is más-más tulajdonsággal felruházva a karaktereket. Bár néhol számomra is követhetetlen volt, ki kicsoda, de amint újraolvastam a sorokat, minden helyre állt, szóval ezzel sem volt túlzottan probléma.
Összességében tetszett, úgyhogy várom mivel lepsz meg minket a következő körben!
köszönöm a véleményed! ^^
TörlésNéha jó kiélni a kreatív hajlamaim, csak egy jó dal kell hozzá :) Örülök, hogy tetszett!
Szia!
VálaszTörlésEngem megvettél ezzel a történettel! Jaj, milyen régen tetted ki, és én még csak most írok hozzá, pedig ezer éve elolvastam már.
Nagyon tetszett, hogy az ifjak külsejében is megjelentek a hozzájuk kapcsolódó természeti elemek jegyei. Az is tetszett, hogy ők nem akartak harcolni, de sajnáltam őket, amiért muszáj a királyt szolgálniuk. Kár, hogy rajta nem tudnak felülkerekedni, de mivel békés természetűek, biztos nem akarnak ellene szegülni.
A legjobban az tetszett, amikor otthagyták a lakomát, és Jungkook repült, és Taehyung megjegyezte, hogy bezzeg a vízben megfulladnaXDDDDD
és még a kedvencem az, amikor mindannyian elkezdték mondani, hogy lennék... Tisztára meg elevenedett előttem a jelenet, mintha egy fantasy regényt olvastam volna.
a vége is tetszett; ugye itt a „fojtja” csak egy szóhasználat volt, és valójában nem bántás történt? Itt amúgy áttértél jelen időre, de lehet, hogy ez tudatos volt, mert eleve más színnel írtad.
Köszönöm, hogy olvashattam, és HAJRÁ a mostani körhöz! Meg fog jönni az az ihlet!^^
Hello, köszönöm a véleményed! ^^
TörlésIgen, a király mindenek felett áll, nem lehet neki nemet mondanhi... Kook és Tae kapcsolata nekem egyértelművé tette, hogy egy kis pimaszkodás még el is várható tőlük xD
Neeem, nem történt semmi bántás. Csak össze akartam kapcsolni a három elemet, és így sikerült kihoznom ezt. A jelen idő pedig szándékos volt:)
Skippeltem, de az ötödik kör már kint! ^^
Szia!
VálaszTörlésEmlékszem, ez volt a legelső történet amit elolvastam, mégis most kommentelek csak hozzá, amiért elnézésedet kérem 😅 Nekem nagyon tetszett, ahogy felépítetted a történetet. Nem estél abba a hibába amibe én, és mindent teljesen kidolgoztál. Legalább bennem nem volt hiányérzet. Nagyon szépek voltak a leírások, tetszett ahogy egymáshoz beszéltek. Különleges volt a kapcsolatuk és megvolt a maga titokzatossága.
Egy kicsit én is belekavarodtam abba, hogy ki kicsoda, de ahogy előttem is írták, ez újbóli elolvasáskor már észrevehetetlen volt.
Köszönöm, hogy olvashattam! ❤️
Szia, köszönöm a véleményed! ^^
TörlésSemmi baj, én is csak most válaszolk rá, majd egy hónap után :D Örülök, hogy tetszett, igyekzem a továbbiakban is fent tartani a szintemet! ^^