Banda: GOT7
Korhatár: -
Szereplők: Jackson Wang, Mark Tuan
Figyelmeztetés: Szereplők halála
Ihlet: Virágzott a meggy fánk
A nap már jócskán kibújt a hegyek és dombok árnyékából, ívének legmagasabb pontjáról barnította az emberek hófehér orcáját. Sugarai égették a szabadon maradt bőrfelületeket, pirossá varázsolva azokat. Mindenki igyekezett napernyőkkel és kendőkkel fedni magát, nehogy egy kicsivel is sötétebbek legyenek.
Nem így Mark, aki egy szál fürdőnadrágban nyúlt el szülei kertjének smaragdzöld gyepén. Ajkai sarkában apró mosoly bújt meg, halvány barna haja meg-meglibbent a kellemes szellőben. Minden tökéletesnek tűnt. Ám egy valami igenis bökte a fiatal srác csőrét.
- Nem hiszem el! - Pattantak ki szemei, amikor pőre testét cseresznyevirág szirmok tömege lepte be, melyek az erősebb szélnek köszönhetően hullottak alá a terebélyes gyümölcsfáról. Beletúrva tincseibe pattant fel, sietős és határozott léptekkel indult meg a fa kerítés felé, melyre egy határozott mozdulattal fel is rugaszkodott.
A szomszéd kert gyér volt, alig volt egy-két bokor benne. Ám a közepén... a közepén az a hatalmas és gyönyörű cseresznye fa állt, melynek rózsaszín szirmai kedveskedve hullottak alá, egyenesen a boldogan mosolygó apóka ölébe. Vén volt már, bottal is alig, ha tudott járni.
- Szomszéd, nem akarná kivágni azt a fát? A szél folyton hozzánk fújja mindenét, nem győzzük eltakarítani a mocskotokat! - Vetette oda hangosan, bőszen. Az apó kicsit megugrott, értetlen és bágyadt szemekkel nézett vissza az ideges fiatalra. Száraz száját szóra nyitotta volna, ám egy mogorva és rekedtes hang előzte be az övét.
- Felejtsd el, ficsúr. A fa marad. Pont. - A hang gazdája egy szőke, kemény kötésű férfié volt, aki a teraszon állva legeltette tekintetét a virágokon. A tikkasztó meleg ellenére is fekete pulcsi, s annak kapucnija fedték őt, lábai hasonló színű nadrágba voltak bújtatva, csupán mezítelen talpa látszódott ki a ruhaneműk alól.
Mark felhúzott orral mormogott valamit a szőke fiúnak, majd le is pattant az elválasztó kerítésről.
Miközben vissza fele caflatott a napágya felé, a szellő csupán a nagyapó dorgálásának pár szavát súgta fülébe, a fiú keresztnevével együtt.
Az időjárás másnapra sem enyhült, sőt, talán a hőmérőben található higany még inkább megnövelte térfogatát. Mark, az előző naphoz hasonlóan ismét odakint szerette volna barnítani bőrét, ám azok a fránya szirmok most is megakadályozták őt ebben.
Ismét felhúzta magát, ismét felcsörtetett a kerítésre és ismételten felhívta a két férfi figyelmét, hogy iktassák ki a zavaró tényezőt a kertből. A szőke hajú ifjú az előző napihoz hasonló választ adott, majd kiemelve nagyapját a székéből mentek is be a kicsiny házba.
És így ment ez napokig, hetekig, sőt, hónapokig. Mark minden áldott nap felmászott a kerítésre és odaszúrt valamit annak, aki épp kint tartózkodott. Ám eljött a tél, a fa csupasz lett, semmi gond nem akadt a Tuan ház környékén. Ám... a fiú idegrendszere annyira hozzászokott a napi kerítés mászáshoz, hogy a farkasordító hidegekben is fellépett a vas összekötőkre, hogy egy pár percig legeltethesse tekintetét a szomszéd fiún. Meg kell hagyni... igen csak szemre való egy teremtés volt. Igaz, Mark sose látta őt pulóver és melegítő nélkül, de akkor is... valamilyen módon sikerült felkeltenie az érdeklődését. Elgondolkodott, miként engesztelhetné ki őket az eddigi faragatlansága miatt, de épp, mikor tenni is tudott volna az ügy érdekében, az apja munkája miatt külföldre kellett utaznia, négy hónapra.
Egy utolsó pillantást vetett a kicsiny házra, valamely ablakán elidőzve. A legfelső, talán padlás ablakban azonban egy arcot vélt felfedezni.
- Viszlát, Jackson. - Szalutált egyet a szomszédnak, mire az említett szó nélkül fordított neki hátat és szívódott fel.
Már javában május volt, amikor Tuan hazaérkezett a körútjáról. A házba lépve dobta le magáról zakóját, ingét végig kigombolta, nyakkendőjét a kanapéra hajította. Apját egy ölelésbe vonta, anyja homlokára csókot nyomott, majd lábai vezették is őt az udvarra. Kilépve az üvegajtón azonban tisztaság fogadta. Túl nagy tisztaság. Szemöldökeit összeráncolta, majd a levegőbe szimatolt. Nem érezte azt a kellemes gyümölcs illatot. Helyette korhadás aromája lengte körbe fáradt lényét. Megingatva fejét sietett is a kerítéshez, amire gyorsan fel is ugrott, Kedves mosolya azonban szempillantás alatt lelohadt nyúzott arcáról. A fa, ami egykor szinte idegesítően tökéletes és gyönyörű volt, most csupaszon, törötten állt a kopár kert közepén. Az gallyai egy kisebb szellő miatt törtek le tőből. Az egykoron vérpiros és érett gyümölcsök helyett most csak egy valami lógott le az ágakról. Súlya nagy volt, csoda, hogy a fa el tudta azt bírni. Kötélen függött, a fonott anyag végén hurok csücsült.
És ebben a hurokban csüngött ő, kinek szőke haja már nem állt olyan tökéletesen, fekete ruhái nem illettek rá olyan pontosan, szemei már nem csillogtak olyan erősen, mint tavaly nyáron. Sőt... már soha nem is fognak.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése