"Játsszuk el!" (KaiChen)

Annyeong~ Kis cukiság így estére. Sok sikert mindenkinek a sulihoz, így egy hónap után is ><



Banda: EXO
Korhatár: -
Szereplők: Kim Jongdae (Chen), Kim Jongin (Kai)
Műfaj: Fluff, vagy mi
Figyelmeztetés: Rám nem jellemző cukiság, vérfertőzés (!!)
Ihlet: nothing


  A nyílt ablakon halkan szűrődött be a lágy orgona szó, mely a szomszéd kertből származott. A fehér és fekete billentyűk azt a jól ismert dallamot játszották, melyet a templom előtt elhaladva lehet hallani, mikor egy boldog pár egybe kel. Most sem történt más, ám a két fiatal inkább a menyasszony családi birtokán szerette volna megtartani a ceremóniát, melybe a pap is beleegyezett. 
  A két kisfiú, akik a birtok szomszédságában éltek szüleikkel, a nagy, kerek ablak előtt ülve bámulták a kapkodó tömeget, melynek tagjai épp a legjobb helyeket keresték, ahonnan minden fontos eseményt láthatnak majd. A fiatalabb fiú sóhajtott, majd az üvegre tapasztott kezeire nyomva homlokát biggyesztette le húsos ajkát.
  - Olyan jó lehet nekik. Én is esküvőt akarok. - Nyafogott fel hosszan. Jongdae, így hívták a csöppséget, mindig nagy szemekkel nézte a TV-ben leadott celeb-esküvőket, melyek a pompáról és a fényűzésről szóltak. Neki ez csak egy hatalmas játék volt, sok szép ruhával, illatos virágokkal és egy pappal, aki hosszú beszéde után engedélyezi a csókot az előtte álló párnak.
  Ő is erre vágyott. Egy nagy felhajtásra, melynek középpontjában ő maga állhat, és egy olyan személy, akit a legközelebb érez magához.
  - Játsszuk el! - Mosolygott le rá bátyja, Jongin. Ő nem igazán rajongott azért, amiért kisöccse, de Jongdae boldogságáért bármit megtett volna. 
  A fiatalabb hatalmas szemekkel nézett a mellette térdelő kreol bőrű fiúra, majd egy apró sikkantás után le is mászott helyéről és egyből rendezkedni kezdett. 
  Nagy plüsseiket szépen elrendezte, az ő macijait az egyik oldalra, míg hyungja kutyáit a másikra. A játékkupacok között vezető útra leterítette a fehér szőnyegüket, melyet az ajtó elől vett kölcsön. 
  - A násznagy kész van. - Kuncogott fel tapsikolva.
  - Nem a nász nép? - Biccentette félre fejét Jongin, kedves mosollyal nézve szorgoskodó testvérét. 
  A kérdés hallatán a fiatalabb megállt a pakolásban, majd felfújva arcát nézett fel a kötözködőre. 
  - Nem mindegy az, hyung? Inkább segíts megcsinálni az orgonát. - Pufogott tovább.
  - Akarod mondani, oltárt? - Kúszott egy nagy vigyor az ücsörgő arcára, mire a kisebbik toporzékolni kezdett.
  - Jongin!~ - Vonyította már kipirult arccal, a sírás szélén állva, mire bátyja lepattanva a kényelmes matracról futott a hisztiző elé, és szorosan átölelte. 
  - Tudod, hogy szeretlek, öcsi. - Fúrta orrát Dae selymes hajába, míg az alacsonyabb szipogva szorította meg az idősebb karjait.
  - Tudom. És én is hyung. - Nyomta fejét az előtte álló mellkasába, egy apró, macskaszerű mosolyt elbujtatva ajkain. 
  - De ha megint kiscicát játszol esküvőszervező helyett, sosem veszlek el. - Nyújtotta nyelvét pimaszan öccsére, mire ő szemeit forgatva futott az ablak elé. 
  - Hozd fel a kis sámlit a konyhából, az lesz az org... oltár alapja. - Javította ki magát gyorsan, mielőtt Jongin tette volna meg. A szólított csak egy nagy vigyort villantva sietett le a konyhába, ahonnan el is vette a kért eszközt és vitte is fel játszó szobájukba. - Tedd le a szőnyeg elé, mindjárt feldíszítem. Jaj, hyung, nem oda, a másik végére! - Szólt rá testvérére, aki kifújva sötétbarna tincseit szeméből teljesítette a kérését. 
  - Miben segítsek még? - Kérdezte kedvesen. Jongdae elgondolkodott, majd lemászva a kis ágyról rázta meg fejét. 
  - Nagyon nem tudsz, csak hozz apától és anyától ruhákat, amiket fel tudunk venni. - Kuncogott fel szája elé téve apró kezeit. 
  - Hozok, hozok! - Szaladt ki az ajtón, magára hagyva öccsét, aki leülve a fehér szőnyegre kezdett szalagokat kötni a barna kis sámlira, miközben halkan dúdolgatta az előbb játszott dallamot. 
  Jongin perceken belül visszatért, két kezében a kért ruhákkal. 
  - Megjöttem. - Tette le a textíliákat az ágyra, mire Dae felpattanva a sámli mellől sietett bátyjához. 
  - Én ezt veszem fel, és még ezt. - Vette el anyja fehér trikóját és krém színű selyem kardigánját. - Vagy ezt vegyem inkább? - Cserélte ki őket egy bézs színű, testhez simuló ruhára. - Jongin segíts! - Fordult az idősebbhez nyafogva. In csak egy pillantást vetett a két lehetőségre, majd rábökött az elsőre. - Köszönöm. - Állt lábujjhegyre, majd puszit nyomva testvére arcára sietett el átöltözni. A fiú csak elmosolyodott, majd lekapva pólóját és nadrágját húzta magára apja fekete boxerjét és egyik fehér ingét. Nagyon aranyos látvány volt, hisz a ruha ujjai leértek térdéig. Ám őt ez nem zavarta, kis ügyetlenkén visszahajtotta az anyagot csuklójáig, majd onnan felgyűrte könyökéig. A gombokkal is csak szenvedett, alig végzett egyel, testvére már készen is volt. Róla is lógott minden, a trikó bokájánál ért véget, a kardigánt pedig húzta maga után. Olyan érzés volt ez neki, mint ha uszálya lenne a ruhájának. 
  - Nyhaj, hyung, még mindig nem tanultad meg? - Sóhajtott fel homlokára csapva, majd Jongin elé lépdelve vette át az öltöztető szerepet. Apró, fürge ujjaival gyorsan végzett a feladattal, majd megigazítva az ing kemény gallérját kuncogott fel. - Kész vagy. Aztán az igazi esküvődön ne legyél ilyen topa, nem tudok mindig segíteni. - Vigyorodott el Dae, majd sarkon fordulva sietett ki a folyosóra. Körbenézett, majd a kis asztalhoz menve vette el az oda kihelyezett virágcsokrot. Boldogan szökellt vissza a szobába, majd elégedetten nézett körbe. Örült a saját munkájának, és annak, hogy testvére is örömmel játszik vele. 
  - Gyerekek, kész a... Hát ez meg mi? - Lépett be a szobába mosolyogva a fiúk édesanyja, majd meglátva a berendezést egy nagy mosoly ült ki ajkaira. 
  - Elveszem Jongdaet! Hozzámegyek Jonginhoz! - Harsogták egyszerre a csöppségek, mire anyjukból kitört a kellemes nevetés. 
  - Értem, értem. - Tűrte haját füle mögé, majd leguggolva kisebbik fia mellé mosolygott rá. - Szeretnéd végre engedéllyel is használni a rúzsomat? - Kérdezte, míg lágyan megpöckölte a fehérbe öltözött fiúcskát, aki hevesen bólogatni kezdett. - Menj, hozd ide a dobozomból, segítek szépre csinálni. - Kacsintott egyet, majd útjára engedte a gyermeket. - Gyere ide, Jongin, te is kapsz valamit. - Állt fel, majd kinyújtotta másik fia felé a kezét, melyet el is fogadtak. Odamentek a nagy gardróbhoz, melyből a nő elővett egy szép, sötétkék nyakkendőt, és a leendő férj nyakába kötötte. - Így ni. Kiköpött olyan vagy, mint egykoron apád. - Emlékezett vissza saját esküvőjére, míg sóhajtva simította hátra fia haját.  
  - Miért? Apa is alsógatyában vett el? - Kérdezte kidülledt szemekkel, mire anyja újabb kacagásba kezdett. 
  - Nem, te csacsi, ő szépen volt öltözve. - Kuncogott fel. - De az arcod, a sötétbarna hajad... - sóhajtott fel. - Le sem tagadhatnád, ki az apád. - Húzta magához Jongint, majd lehunyva szemeit ölelte át rangidős fiát. 
  Nem sokkal később trappolást hallottak, majd, egy kissé ziháló Jongdae jelent meg a szobában.
  - Omma... miért tetted át a sminkjeidet a legfelső polcra? - Pihegte a szavakat, míg befurakodva az ölelésbe bújt ő is anyjához. - Székre kellett állnom, hogy elérjem. - Nyafogta, miközben a kis arany tégelyt forgatta a kezében. - De megszereztem. - Kuncogott fel végül.
  - Na akkor ülj az ölembe, kirúzsozlak. - Mosolyodott el kedvesen a nő, majd felülve az egyik székre vette ölébe kisebbik gyermekét. Kitekerte a piros rúzst, majd lassan elkezdte vele bekenni a fiú apró ajkait. 
  - Köszönöm omma. - Mosolyodott el a fiú, majd egy puszit nyomva a hölgy arcára pattant le öléből és nézte meg magát a tükörben. - Milyen vagyok, hyung? - Kérdezte Jongint, aki vigyorogva szorította magához "jövendőbelijét".
  - Csini. - Kuncogott fel.
  - Lassan kezdődik a ceremónia, felhívom apátokat is. - Állt fel helyéről az anyjuk, aki lassan távozott is a szobából. A két fiú még pár dolgot megigazított a szobában, majd elfoglalták a helyeiket. 
  - Jongin? - Kérdezte a fiatalabb, miközben lehajtva fejét simogatta a kezében tartott virágcsokor egyik szirmát. A kérdezett felé kapta fejét, biccentett, miszerint hallgatja. - Ha felnövünk... újra eljátsszuk ezt, csak igaziból, ugye? - Pillantott fel kezeiről, ám válasz helyett csak egy szórakozott mosolyt kapott bátyától. 
  Lassacskán mindkét szülőjük felért a szobába, és helyet foglaltak hátul, ahol nem zavarják a gyermekeket. A szomszédból újra felcsendült az orgona szó, így Jongdae mosolyogva indult el a plüssökkel szegélyezett úton, egyenesen testvére mellé. Mikor megérkezett, maga mellé engedve kezét fűzte össze ujjaikat. Jongin lenézett a kisebbre, majd előre fordulva hallgatta, ahogy a pap elkezdi beszédét. A gyerekek is pont úgy tettek, ahogy azt az idős úr mondta. Elismételték az esküket, kimondták az igeneket, majd aranygyűrűk híján egy-egy gumicukrot húztak a másik ujjára. 
  Mikor a szomszédban már elkezdődött az ünneplés és a lakoma, a két testvér csak nevetve fogócskázott a szobában, míg a szülők mosolyogva nézték őket.
  - Jongdaeval nincs minden rendben. Egy normális kisfiú nem így viselkedik, és nem lopkodja az anyja sminkjeit. - Suttogta halkan az édesapa, miközben felesége derekát ölelve intézte szavait a nő fülébe, ki csak egy lemondó sóhajjal kezdett bólogatni.
  - Tudom. De amíg a bátyja mellette van, nem érdekel, mi lesz belőle. - Rázta meg fejét, majd egy kis mosollyal ajkain fotózta le a fiúkat, akik épp egymást ölelve dőltek bele a plüsskupacba. - Az én fiam, mindenhogy szeretni fogom őt is, és Jongint is. - Nyomott csókot férje ajkaira, majd elválva tőle dőlt be mosolyogva a gyerekek mellé, akik egyből kacagva bújtak hozzá anyjukhoz. 
  Az apa egy lemondó sóhajt hallatva hagyta magára a hármast, míg ő kezébe véve az autójuk kulcsát indult el az egyik közeli kocsmába...

*20 év múlva*

  - Na, Chen, milyen végre lediplomázni? - Karolt barátjába Luhan, egy hatalmas vigyorral ajkain, és az összetekert diplomájával kezében. Jongdae csak egy kis, macskaszerű mosollyal ajkain nézett le a kínaira, majd megrázta fejét.

  - El sem tudod képzelni, milyen jó. - Sóhajtott, az égre emelve tekintetét. - Végre nem kell a bamba fejeteket néznem egész álló nap. - Vigyorgott rá az őzikeszeműre.
  - Kya, Dae, olyan szemét vagy! - Csapta meg kezében tartott papírjával az említett fejét, majd felfújva arcát puffogott magában. 
  - Jaj, Lulu, még mindig nem ismersz. - Nevetett a fiatalabb, majd átölelve társát vigasztalta meg. 
  - Hey, Chen. Itt a férjed. - Szólalt meg szemet forgatva pár másodperccel később, fejével bökve a szőke hajú, magas férfira, ki autójának dőlve mosolygott rá a szólítottra. Jongdae ajkaira nagy mosoly ült, majd egy gyors elköszönés után sietett is az autóhoz..
  - Szevasz Dae. - Ölelte meg őt a magasabb, majd kis szóváltás után be is ültek a kocsiba. - Már nem hívhatlak pöttömnek, kész férfi lettél egyik napról a másikra. - Rázta meg hitetlenkedve fejét. 
  - Ne csináld már. - Kuncogott fel a frissen diplomázott. - Mindig a te idegesítő jegyesed leszek leszek. - Nyújtott nyelvet pimaszan, miközben meglóbálta gyűrűs kezét párja arca előtt. 
  - Otthon kapsz. - "Szidta le" Daet, de persze közben egy kis mosoly ott bujkált ajkai szegletén.
Nagyjából 10 perc múlva meg is érkeztek a kis szerelmi fészkükbe. Bementek a házba, majd a lepakolás után már egyből egymás ajkain csüngtek. Chen feneke a konyhapultot melengette, míg párja karjai derekát ölelték, nehogy bármi baja eshessen. 
A fiatalabb végül kuncogva vált el azoktól a húsos párnáktól, amiket annyira szeretett harapdálni. 
- Na mi ilyen vicces, pöttöm? - Hívta direkt gyerekes néven Jongdaet.
- Semmi. Csak gondolkodtam. Nem soká esküvő... - hajtotta le fejét, az ujját díszítő ékszerre.
- És? - Simított fel a puha arcára.
- Eszembe jutott a régi játékunk. - Pillantott fel Jonginra. - Gondoltad volna, hogy eljutunk idáig? Hogy elveszed a saját öcséd? - Pillantott fel rá beharapott ajkakkal.
- Őszintén? - Hajolt közelebb kedvese, egyben testvére ajkaihoz. - Igen. - Mondta ki kerek perec, majd pimasz mosollyal vonta hosszú csókba Jongdaet...