Banda: NCT
Korhatár: -
Szereplők: Lee Taeyong, Chittaphon Leechaiyapornkul (Ten)
Figyelmeztetés: -
Ihlet: Álommunka
Bakancsom alatt ropog a hó, fogaim koccannak a vérfagyasztó hidegben. Szövet kabátom, sálam és sapkám, mintha nem is lennének rajtam, a hűvös szél úgy hatol egészen a csontjaimig.
Január elejét tapossuk, az ó évnek rég búcsút mondtunk. Mindenki tiszta lappal igyekezett kezdeni ezt az évet, de nekem sehogy sem sikerült. Vannak még el nem varrot szálak, melyek a múlthoz láncolnak. Épp az egyik ilyen szálat készülöm elvágni.
Megtorpanok, ahogy a 25-ös számhoz érek. A ház semmit nem változott, a vörös téglafalak ugyanolyan stabilan tartják a hófödte tetőt, mind tíz évvel ezelőtt, amikor először jártam itt.
"- Biztos egyedül leszünk estig? - Kérdezem halkan, bakancsom az ajtó mellé állítva. Taeyong erre csak felnevet, majd mögém állva markol rá csípőmre.
- Annyira biztos, minthogy én itt állok... - Hangja selytelmesnek tűnt, pimasz mosoly jelent meg arcán. Közel vonva magához éreztem meg merevedő tagját gerincemnek feszülni. Sóhajtva egyet fordultam meg karjaiban, egy vad csókba hívva őt."
Kopogtattam. Háromszor, kis szünetekkel. Mélyről fújtam ki a levegőt, ami átláthatatlan felhőt képzett szemeim előtt.
Nyílt az ajtó, a lámpa fénye aranyszínűvé festette a teraszt.
- Miben seg... - emelte rám tekintetét a férfi, aki kérdésében megtorpanva nyelt egy nagyot. - Chittaphon?
- Jó újra látni, Taeyong. - Hunytam le egy pillanatra szemeim. - Bejöhetek? Elég hideg van itt.
- Persze. Gyere. - tárta ki nekem az ajtót, mire egy hálás pillantással léptem be a meleg házba. Levettem cipőm és kabátom, az ujjaim kezdtem lehelni. - Minek köszönhetem a látogatásod? Így röpke öt év után? - Észhez tért. Meglepett hangját a feszültség és düh váltotta fel. Nem szabad felkapnom a vizet.
- Beszélnünk kell... - Húztam ki magam, a nappaliba sétálva. Emlékszem a terepre. Minden kis zugra, ahol anno egymáséi lehettünk. - Foglalj helyet és egy kérdés nélkül hagyd, hogy végig mondjam. - Fordultam felé, leülve a bordó fotelbe.
- Nem ígérek semmit. De kezdj bele. - Huppant le a kanapére, belekortyolva teájába. Nem kínált meg. Nem lát itt szívesen.
- Jól tudod, miért nem kerestelek ezidáig. - Néztem szemeibe.
-Nem. Ja, de, tudom! Most járt le az ötödik év azóta, hogy rács mögé dugattad a testvéreimet! - Vádló szavai visszhangotak a nappaliban.
- Is. - Biccentettem. - Ebben a hónapban kerül sor az újratárgyalásra.
- Öt év börtön akkor is öt év börtön marad, ha jó magaviseletért áthelyezik őket a fogházba, majd feltételes szabadlábra. - Forgatta szemeit, mintha olyat mondott volna, amivel nem vagyok tisztában.
- Taeyong, nyomozó vagyok. Tudom, mi és miképp folyik a bíróságokon. - Nyaltam meg ajkaim. - Huszonhatodjára is vitázhatunk azon, ami történt. De be kell látnod... a testvéreid rendszerellenesek voltak, illegális dolgokkal kereskedtek, ráadásul Északkal. Az alaptőkét pedig a szüleim számlájáról emelték le, emlékszel? - Hangsúlyoztam szavaim. - Örülj, hogy nem halálbüntetést szabtak ki rájuk, mint a szüleink idején. - Dőltem hátra a fotelben.
- Ne emlékeztess a múltra... bökd ki, miért vagy itt! - Csapott a dohányzó asztalra.
- Nem tudtalak elfelejteni. - Néztem szemeibe. - Nem bántam meg, hogy eljárást kezdeményeztem ellenük. Csupán azt bánom, hogy mindezzel neked okoztam a legnagyobb fájalmat. - Arca meg sem rezzent, feszített állkapoccsal fürkészte szemeim. - Szeretném, ha megbocsájtanál. Eltelt tíz év a megismerkedésünk óta, és öt azóta, hogy megszakítottuk a kapcsolatot. De nem telt el úgy nap, hogy ne jutottál volna eszembe, Taeyong. - Hangom elcsuklott, nevét már csak súgni tudtam. Elkapva a fejem hunytam be szemeim, visszatartva kiszökni próbáló könnycseppem.
Sóhajtott. Tisztán és élesen fújta ki a bent tartott levegőt. A kanapé nyikordult, amikor két lábra állt. Halk kopogásai egyre hangosabbak lettek, ahogy megállt mellettem. Nyelve egyet néztem fel szemeibe, melyek érzelemmentesen fürkésztek engem.
- Állj fel. - Dörmögte halkan. Biccentve egyet álltam fel, kihúzva magam. Nőtt. Már vagy nyolc centivel magasabb nálam. - Megbocsájtok... - Nyújtotta felém jobbját. - Kellet másfél év, mire elfogadtam a tényeket, miszerint a testvéreim bűnözők. Hátat fordítottam nekik, a saját utamat járom... Ha te nem vagy, lehet velük együtt ülnék a hűvösön. - Ajkait egy gyenge nevetés hagyta el.
Igazat mondott. Tényleg megbocsájt nekem... Egy féloldalas mosollyal csaptam bele tenyerébe, egy erős kézfogással zártuk le a nézet eltéréseinket.
- Honnan tudad, hogy még mindig ugyanitt lakom? - Kérdezte összevont szemöldökkel, de válaszolni már nem tudtam, hisz a nehéz faajtó bevágódott, rajta felfegyverkezett ügynökök özönlöttek be. Körbevéve minket fogták a fegyvereiket Taeyongra.
- Abbahagytad és kiszálltál, mi? - nevettem fel jóízűen. - Ugyan, Tae... az ország legjobb nyomozóját akarod átverni? - Két ügynök a háta mögé sietve kényszerítették őt térdre, szűkös vasbilincset ütve csuklóira. - Vigyétek be az örsre, a házat lezárni és átkutatni. Hívjátok be a tűzszerészeket is. - Adtam ki a parancsot, mikor Lee már bilincsben volt.
- Chittaphon, te álnok kígyó! - A ház a hangjától zengett. - Én szerettelek téged! Tűzbe tettem volna érted a kezem... erre kétszer is hátbaszúrsz? - Hangja halkult, ahogy a kijárat felé vonszolták lesokkolt testét.
- Egy valamit jegyezz meg, Lee Taeyong! - Túrtam bele hátulról hajába, hátrafeszítve fejét. Nem tetsző szisszenés volt a válasz. - Te nekem mindig is csak egy munka voltál, és az is maradsz, amíg az egész famíliát a sittre nem dugom! - Súgtam fülébe úgy, hogy csak ő hallja. - Vihetik! - Löktem előre fejét, mire a két ügynök biccentve haladt tovább. Benyomták őt a hátsó ülésre, majd hangos sziréna szóval eltűntek a szűk utcából.
- A tűzszerészek most fognak munkához, uram. - Lépett mellém az egyik tizedesem. Biccentve egyet intettem neki, hogy elmehet, majd kilépve a csípős esti levegőre gyújtottam meg a cigarettámat.
- Találkozunk a tárgyaláson, Taeyong... - leheltem a levegőbe szavaim, melyek dohányfüstbe csomagolva váltak semmivé, a házak között elsüvítő szélben....
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése